Koffein

Védd magad! – az önérvényesítés és a szeretet

Sokat emlegetett téma manapság az asszertivitás (önérvényesítés) képessége, általában kívánatos, üdvös és fontos viselkedésformaként emlegetik, ám mostanában átértékelni voltam kénytelen az eddig “önérvényesítésnek” vélt viselkedésemet.

Ennek a bejegyzésnek a 2. részében  felvállalok egy

60 napos kihívást a szeretet és az önérvényesítés nevében

Ha valaki az önérvényesítés kérdésével, mint pszichológiai jelenséggel, szeretne foglalkozni akkor azt fogja tapasztalni, hogy kizárólag az asszertív magatartás és kommunikáció tárgykörében talál majd hozzá kapcsolódó anyagokat. Ennek az az oka, hogy az önérvényesítés szó az asszertivitás magyar megfelelője – és amikor ezt kimondom, máris sokkal árnyaltabbá, puhábbá változik az a kép, amelyet az önérvényesítés szót hallva korábban talán rámenősségként értelmeztünk. Ezt úgy értem, hogy amikor magyarul kimondom az önérvényesítés szót, akkor az a benyomásom, hogy ahhoz a nem-szakemberek gondolatvilágában, sajátos értelmezésében sokszor nagyon negatív asszociációk tartoznak: ez egy pejoratív értelmű kifejezés, amely számunkra erőszakos, a környezete szükségleteivel szemben közönyös magatartásformát takar, ahol az “önérvényesítő” fél mindig megkapja, amit akar. PEdig ha erre gondolunk, amikor önérvényesítésről beszélünk, akkor – legalábbis a pszichológia általánosan elfogadott szóhasználata szerint -, hibát követünk el.

Lerágott csont-e az asszertivitás?

Mielőtt teljesen leszögeznénk, hogy az asszertivitás lerágott csont, nézzünk rá egy picit az asszertivitás egy nagyon fontos kulcsmondatára! 

“Nem önérvényesítés az, ha érdekeinket erőszakosan, mások feletti hatalmunk által vagy mások kijátszásával, manipulálásával érvényesítjük, mert ezek a viselkedések félelmen alapszanak.” (Lélektitkaink)

Ezzel most megérkeztünk az agresszió definíciójához is: valójában az önérvényesítés (tehát asszertivitás) egyik ismérve az elfogadás: környezetünk szükségleteinek elfogadása és tiszteletben tartása. Amikor az érdekeinket e nélkül próbáljuk érvényesíteni, azt valószínűleg egészen máshogy hívják.

Hogy megértsük, pontosan mi-micsoda a pszichológia világában, hoztam egy táblázatot – szintén ‘Lélektitkainktól’:

önérvényesítés asszertivitás táblázat

Foglalkoztam már az önérvényesítés kérdésével itt, a Koffein blogon: az asszertivitás határaira, az önérvényesítés gátjaira próbáltam ránézni a Mikor kell fellépni? (Vagy le…) című bejegyzésemben, és azzal a belső konfliktussal amelyet az “ellehetetlenülés” érzése okoz: az a helyzet, amikor hiába vagyunk “önérvényesítők” és kommunikáljuk a szükségleteinket, igényeinket, nincs lehetőség arra, hogy érvényesítsük azokat, mert a másik fél nem asszertív, nem nyitott azok figyelembevételére, vagy egyenesen közönyös azokkal szemben. Ilyenkor úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk, beszorultunk, és ez rettenetes érzés! Mit lehet ezzel kezdeni?

Dare to be great

Exkluzív Koffein klub – 60 napos kihívás a szeretet és a helyes önérvényesítés jegyében, Koffein kedvelőknek! Szeretnél részt venni? Katt a képre, és csatlakozz a Koffein Facebook követőihez és az eseményéhez!

Egy példa hibás önérvényesítésre

Nemrégiben arra a megállapításra jutottam, hogy amikor tehetetlennek érezzük magunkat, amikor úgy érezzük, beszorultunk egy helyzetbe, és ellehetetlenült az “önérvényesítésünk”, akkor valójában nem vagyunk tekintettel mások szükségleteire, csak a saját érdekeinket próbáljuk kiharcolni, minden áron, tekintet nélkül környezetünk igényeire. Ilyenkor azt képzeljük, hogy azzal, hogy kommunikáltuk a szükségleteinket, embertársunk számára kötelezővé vált viselkedési normákat szabtunk meg. Magyarán azt képzeljük, hogy nekünk a határaink tiszteletben tartása jár, társunk kutya köteles az általunk megszabott módon cselekedni, mert különben rossz ember, és egyszerűen már nem bírjuk elviselni, hogy nem érti meg, mit lehet és mit nem! Kétségbeesetten próbálunk érvényt szerezni az akaratunknak és megvédeni önmagunkat, ami sok esetben kétség kívül helyes vagy szükséges lehet, ám ezt egyáltalán nem nevezhetjük asszertivitásnak, mert önmagunkon kívül más tényezőt nem ismer. Most komolyan: hát mi ez, ha nem zsarnokság?!

Hosszú éveken keresztül vissza-visszatért az életembe és az emberi kapcsolataimba a fenti beszorultság-érzés. Spirituális- és személyiségfejlődési törekvéseimben volt, hogy megpróbáltam feladni önmagamat és a szükségleteimet, vágyaimat, és nem álltam ki magamért. A jóság köntösébe bújtatva megengedtem, hogy leigázzanak, és elfelejtkeztem az önmagamhoz való jóságról. Ilyenkor az történt, hogy amikor már nem bírtam tovább, kimenekültem a helyzetekből, újra és újra, gyakran úgy, hogy többet romboltam, mint amennyire feltétlenül szükség volt.

Később aztán, a rák után, keménykezű harcossá váltam, kicsit talán átestem a ló túloldalára, és még annál is többet romboltam, mint azelőtt: évekre visszamenőleg védtem határokat, és egyszer és mindenkorra leszámoltam romboló kapcsolataimmal.

Azt hiszem, egy kicsit az történt, hogy a fenti táblázat szerinti passzív viselkedésmintáim pillanatok alatt és észrevétlenül fordult át agresszív vagy manipulatív magatartássá, amelyet a halálfélelem, az újabb megbetegedéstől, a visszaeséstől való félelem mozgattak. Én erre úgy gondoltam: “önérvényesítővé váltam, és ez jogos önvédelem. Megvédem a határaimat, és kiharcolom azt, ami nekem igenis jár”. Elvárásként megjelent bennem, hogy a környezetem tekintettel legyen a szükségleteimre, és ez tök jó, ám én “mindenáron” próbáltam érvényt szerezni a követeléseimnek: kielégíttetni és a környezetem által tiszteletben tartatni a szükségleteimet, mert attól tartottam, hogyha ezt nem teszem meg, az újra életveszélyhez vezet majd, vagy, ami még rosszabb: ezúttal már egyenesen megöl.

Szerencsére azért maradt bennem “jóérzés”, afféle önzetlenségre, jóságra való törekvés, mondhatni belső morál, alapvető szeretet vagy ilyesmi, amely gátat tudott szabni tombolásomnak, de mégis, alapvetően a korábbi hibás mintáim felismerésén alapuló visszamenőleges harag mozgatott. Ki tudja, talán még egészségesnek is nevezhető ez a reakció: az, hogy az elmúlt években kíméletlenül felléptem mindazokkal szemben, akik érdektelenséget mutattak az én saját szükségleteimmel szemben, és bizony, megvédetem, mondhatni “nem hagytam” magam.

Apró ajándék magunknak hasonlóan napokra!

Szégyen a futás, de hasznos

Ennek az árát emberi kapcsolatokkal, mi több, egy alkalommal a munkahelyemmel fizettem meg, és bevallom, még most sem vagyok róla meggyőződve, hogy meg kellene bánnom. Bízom benne, hogy a döntésem jó felé vezet, és így utólag is azt gondolom, hogy egyik veszteségemért sem volt kár. Lehet, hogy később még átértékelem, de most még nem… Meredeken megváltoztattam a hozzáállásomat, viselkedésemet, és ezáltal megtanultam, hogy erős vagyok, meg tudom védeni magam, és hogy nem vagyok rosszabb ember, önző vagy értéktelen attól, hogy a saját érdekeimet képviselem. Az önmagammal szembeni jóságot integráltam, mint értéket az életembe. Azt gondoltam, hogy ami ennek áldozatául esett, azért talán nem is kár, és jól esett például “FontosvagyokBarbi” megerősítése. Ő azt mondta nekem, hogy szerinte is helyes, ha megpróbálunk megszabadulni az életünkben azoktól az emberektől, akik úgy érezzük, bántanak bennünket és ártanak nekünk, még akkor is, ha ez esetleg azzal jár, hogy családtagoktól távolodunk el.

Tehát ha esélyünk sincs arra, hogy a másik ember bántalmazó magatartását megszüntessük, akkor azt a kapcsolatot a saját érdekünkben meg kell szüntetni. Ilyenkor az ő nemtörődömségük az erősebb akarat, amellyel szemben védtelennek találhatjuk magunkat, és kár volna további küzdelemmel rombolni a testi-lelki jólétünket. De vajon mindig a jólétünkkel szembeni közöny húzódik-e meg a mögött, ha megbántanak bennünket? Ha már ez a kérdés felmerült, azt hiszem jó nyomon vagyunk: egészen biztos, hogy nem!

Arról, hogy miért éri meg engedni, elfogadni, hogy feszegetik a határainkat, a bejegyzés következő oldalán írok.

***

Tetszett ez a bejegyzés? Ide kattintva a Facebook-on is követheted a Koffein blogot!

***

Tetszett ez a bejegyzés? Olvasd el a következőt is!

Ha szeretnéd, a Facebook-on is követheted a Koffein blogot!

Koffein
Volna kedved velem jógázni?

Próbáld ki a Plus size jóga videókurzusomat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!