Koffein

Egy mozgó patrióta, akinek megvan mindene

Ma reggel, ahogy kezembe került  a Dunaújvárosi Hírlap, megjelent előttem, ahogy egy évvel ezelőtt szombat reggelenként a konyhában kávézgatva, mintegy 20 év után először végre valahol otthon érezve magam, mondhatni letelepedve, szintén kezembe vettem a helyi újságot és elolvastam…

Imádom rajta a terhelési skálát ott középen, a gerincnél... (nyomdászfélék előnyben ennek megértéséért)

Imádom rajta a terhelési skálát ott középen, a gerincnél… (nyomdászfélék előnyben ennek megértéséért)

Igen, jól hallottad! Végig, az egészet – persze az apróhirdetéseknek csak egy részét, meg az uncsi politikai meg egyéb vackokat átugorva, de igenis elolvastam!

Utoljára Debrecenben éreztem magam olyannyira honpolgárnak, hogy a helyi újság olvasgatására adjam a fejem, 1998-ban. 2001-ig laktam ott, és azt hiszem, többé nem is voltam otthon sehol, és amikor ismét nekiláttam, immár Dunaújvárosban olvasgatni, azt hittem, hogy ezután jó darabig így lesz: szombatonként fellapozom a helyi lapokat, leviszem sétálni Arwent a Duna partra, esetleg futok picit, elmegyek egy kávézóba reggelizni – többnyire gyorsabb netért, talán lesz valami családom, de az is lehet, hogy csak élek és írok, meg gyógyítok… Az egyetlen gyanús jel az volt, hogy még mindig nem volt bútor a nagyszobámban, csak a buddhista oltárnak berendezett zongora és a meditációs párnám; no meg az, hogy két év után – ami ma már három – sem csomagoltam ki: a könyvek és konyhai eszközök fele mióta beköltöztem, nem került ki a dobozokból, és a pincében várja, mi lesz a sorsa talán a jövő héten, vagy azután…

Annyi történt azóta, hogy azt a három dobozt is levittem a pincébe, amelyek akkor még az előszobában várták reménykedve sorsukat: két év, és nem, nem csomagoltam ki, és nem kerültek ki a kütyük meg a vackok a polcra, így aztán úgy döntöttem, talán nem is olyan fontos, hogy idefent legyenek.

Most, ahogy kicsit visszanézek az elmúlt évre, még mindig a helyi lappal, no meg már a billentyűzettel a kezemben, el kell hogy mondjam: kicsit másként alakult. Az elmúlt fél évben szinte több időt töltöttem autópályán, reptéren, Szendehelyen vagy Hollandiában, mint itthon, és a helyi újság ostoba álommá válik a kezemben, ahogy nyugtázom: semmi nem változott. Vagy mégis?

Igen, azt hiszem, ez most más: korábban egy “otthonom” volt, ahová a körülmények által bekényszerítve éreztem magam, s magam sem tudtam miért, de kicsit talán meg is fulladtam benne, most viszont száz és száz otthonom van, de ide bármikor visszatérhetek – ha más nem, meditálni az azóta kicsit kevésbé üres nappalimban (nagymami szekrénysora betolakodott picit, amikor a pesti lakást eladtam).

Nem esik olyannyira nehezemre az utazgatás, mint amennyire nyomasztó volt a röghöz kötöttség, a letelepedés – különösen a fővárosban. Néha, amikor arra gondolok, hogy akár családom is lehetne, és olyan normálisan élhetnék, mint mások, akkor azzal vigasztalom magam, hogy “dehát a magyar nomád nép! Még szép, hogy így érzem jól magam: mozgásban, szabadon!” Ettől picit elfogadhatóbbá válik itt belül, önmagam ítélkező szeme előtt, saját devianciám… Meg az is eszembe jut, hogy tulajdonképpen szerzetesnő akartam lenni, s őket a buddhizmusban úgy is hívják hontalanok, ami persze nyilvánvalóan hatalmas tévedés, mert más szempontból nézve nemhogy nincs nekik otthonuk, hanem – ahogy Fontos vagyok! Barbi mondta: “miért korlátoznám az otthonérzésemet négy fal közé, egy fix helyre?” – ott van nekik az egész világ, amelyben bárhol, bármikor otthon érezhetik magukat. “Hontalanok” – járják a világot és segítenek, hogy segítsenek, jönnek-mennek másokért, minden érző lényért, s velük együtt önmagukért. Kell ennél több?
S noha a világhoz képest az én világom igen szűk, mégis abban a romantikus elképzelésben ringatom magam, s benne megvigasztalódom, meg is nyugszom egészen, hogy akkor nekem most küldetésem van ezzel, s az egész világ otthonom, a házam pedig csak egy hely: olyan hely, ahol mindig megvárnak a könyveim, meg a dobozaim, meg az életem. S erre gondolva ismét megszeretem a házamat, és elolvasom a helyi lapot.

Megvan mindenem, hisz itt van körülöttem az egész világ!

Megvan mindenem, hisz itt van körülöttem az egész világ!

u.i. “Megvan mindenem, hisz itt van körülöttem az egész világ!” – egy nap talán, éppen ezzel a mondattal, mohóság elleni elégedettség és boldogságkampányt fogok indítani a Koffein blogon. Benne lennétek?

***

 

Tetszett ez az írás? Ide kattintva a Facebook-on is követheted a Koffein blogot!

 

 

 

***

Tetszett ez a bejegyzés? Olvasd el a következőt is!

Ha szeretnéd, a Facebook-on is követheted a Koffein blogot!

Koffein
Volna kedved velem jógázni?

Próbáld ki a Plus size jóga videókurzusomat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!